Földrajzi elhelyezkedés: Szászcsávás (Ceuas), Erdélyben, Maros megyében (Judetul Mures),a Kis-Küküllô völgyének, bal partján egy észak-déli fekvésû harántvölgy ölén elterülô, 900 lelket számláló magyar és cigány lakosságú kistelepülés. A falu egy kilométer hosszúságban, egy keskeny völgyben húzódik végig. Keletrôl szôlôk, délrôl lombhullató erdôségek veszik körül. északi szomszédja Mikefalva (a községközpont), a keleti Bernád és Bonyha, a déli Dányán a nyugati Désfalva. Legközelebbi városok Dicsôszentmárton és Marosvásárhely.
A falut, a községközponttól (Mikefalva), 4 km. hosszú, bekötôúton lehet elérni.
Két utcája van: a Nagy utca, és a Kis utca,és három részre oszlik: Alszeg, Középszeg és Felszeg. A falun a Botos patak csordogál végig, amely a Kicsi Kappanok nevû erdôben ered, és a Kis-Küküllôbe torkollik. A falu felett ôrködik az ólomhegy.
Történelmi áttekintés
Szászcsávas református felekezetû falu. Magyarságát es reformátusságát
Isten ajándékának tekinti.
Néprajzi áttekintés
A Szászcsávás környéki hagyományos magyar táncrend sûrû verbunk-ból, csárdásból, székely verbunkból, féloláhosból és szökôbôl áll. A sûrû verbunk a Kis-Küküllô vidékén általános gyors tempójú férfitánc, a pontozó helyi neve. Ma már csak kevesen táncolják. A csárdás széles tempóhatárok között elôforduló fenthangsúlyos páros tánc; a szökô ennek gyors tempójú változata, amiben újabban a páros forgás mellett, talán éppen a cigány táncok hatására a párt elengedve való figurázás is elôfordul. A féloláhos a lenthangsúlyos székelyföldi forgatós egyszerûbb helyi változata. A székely verbunk szintén a Székelyföld felôl terjedt el. Régebben a férfiak szólóban, esetleg párjukkal szemben figurázva járták; ma általában páros csárdást táncolnak rá. A közeli Magyarózd környéki magyarok szóló férfitánca a lassú pontozó. Ennek lassú formája a szegényes; kevesek által ismert gyorsabb, speciális változata az öreges pontozó.
A Szászcsávás környéki cigányság táncai a még ma is általánosan ismert sûrû verbunk, csárdás és szökô. A csárdás idôsebbeknek, házasoknak játszott változata a lassú csárdás. A cigány székelyverbunk egy székely verbunk dallamra táncolt szóló cigány férfitánc.
A nemzedékek váltásával a tánchagyományok egyszerûsödése és a zenei ízlés változása figyelhetô meg. Magyarok esetében a rádióból hallott népies mûdalok, "magyar nóták" szorítják ki a hagyományos dallamkincset, miközben a divatból kiszoruló dallamokat átveszi, illetve megôrzi a cigányság. Sok olyan dallamot, amelyet a zenészek fiatalabb korukban az idôsebb magyaroknak muzsikáltak, a maiak már "cigány"-nak tartanak. Más dallamok, pl. a sûrû verbunk, egyes csárdások magyaroknak, cigányoknak, románoknak egyaránt játszhatóak. Eltérések vannak ugyanakkor az elôadásmódban: cigányoknak játszva a csárdás gyorsabb és gazdagabban díszített; a hallgatók és asztali nóták esetében régiesebb, magyaroknak ma már nem játszott díszítésmódot alkalmaznak.
(Szöveg: Szántó Zoltán)
Népszokások
Hagyományokban igen gazdag a falu. A csávási egyházban különösen a karácsonyi ünnepkör gazdag.
Karácsony szombatján van a hagyományos karácsonyi kántálás, melyben a legények és házasemberek is részt vesznek. A legények a Kis utcán, a házasemberek a Nagy utcán haladnak háztól-házig. Minden családot kivétel nélkül megtisztelnek énekükkel.
Szilveszter este sötétedés után elbucsúztatjak az óesztendôt, majd a templom elôtt a református énekeskönyvbôl a 103.énekkel köszöntik az új évet.
A fiatal legények pedig e közben "tüzes kereket" engednek az ólomhegyrôl. Együtt fonják meg szalmából a kerekeket. Az új évet három tüzeskerék leengedésével köszöntik.
A húsvéti locsolás szintén hagyományként maradt fent falunkban.
A húsvéti locsolást a legények, bandákba verôdve végzik. A zenészekkel keresik fel a leányos házakat, a beköszöntô után megtáncoltatják a leányt, a bérük a kosárba rakott pirostojás lesz.
Szászcsávási zenekar
A csávási cigány zenészek több nemzedékre visszamenôen a környék híres muzsikusai: bár a kórusnak nem tagjai, az énekeket ôk is jól ismerik, és az átlagosnál zeneileg igényesebb közönségük a gyenge muzsikusokat nem tûri meg. Az erdélyi mérték szerint jómódú faluban a cigányok alkalmi mezôgazdasági munkából és téglavetésbôl tengôdve külön telepen, cigánysoron élnek. A nyomorúságos körülmények közül való kiemelkedés egyetlen lehetôsége a zenélés. A cigányok közül igen sokan játszanak valamilyen hangszeren: fôleg vonóshangszeren, újabban tangóharmonikán, dobon, szaxofonon, elektromos orgonán is. A faluban ma is több zenekarra való zenész él. A vonóshangzás egy nemzedékkel korábban még általános volt az erdélyi népi tánczenében, amelyet a hozzá tartozó repertoárral együtt mára egyre jobban kiszorít az elektromos zene.
Szászcsáváson a vonószenekar alapvetô felállása a hegedû-kontra-bôgô hármas. A hegedû a klasszikussal megegyezô; a kontra az Erdélyben általános, egyenesre vágott pallójú a-d1-g hangolású brácsa, amelynek három húrja egyszerre szólal meg. A bôgôrôl az E húr hiányzik, csak az A, D,G húrokon játszanak. Húsz-harminc évvel ezelôtt a kontra helyett a primkontrát használták, Mezei Ferenc "Csángáló" 12 évesen elsô bálját még ezen muzsikálta. A primkontra a hegedû áthangolásával készül, a1-d1--g húrjai szintén egyszerre szólalnak meg. Játékmódjára a kontránál alkalmazott, dúr hármashangzatokon alapuló harmóniakíséret mellett a hegedû által megszólaltatott dallam hangjainak kijátszására, vagy minél hûbb követésére való törekvés volt jellemzô. Ma önmagában a hegedû kíséretére már nem használják, de alkalmanként, a kontra mellett kiegészítô hangszerként még igen. Régebben gyakran cserélték a kontra d1húrját d-re; ezt a "mélyhúros" kontrát az énekek kíséretéhez, és nem a tánchoz használták. A három tagú alapfelállás kiegészülhet másik prímással és kontrással.
A Szászcsávási Zenekar magja a Dumnezu ragadványnevû Jámbor István prímás; testvére, Csányi Mátyás Mutis bôgôs; és sógoruk, Mezei Ferenc Csángáló, a kontrás által alkotott együttes. 29 éve játszanak együtt. Mindhárman Csángáló nagyapjától, a halála után harminc évvel is emlegetett híres prímás Horvát Mezei Ferenc-tôl, a Vén Kránci-tól tanultak muzsikálni; ôket egészítik ki a fiatalabbak: Csángáló unokatestvére, Mezei Levente Leves prímás; Jámbor István és Csányi Mátyás öccse, Csányi Sándor Cilika prímás; és Csángáló fia, Jámbor Ferenc Tocsila prímás. Fô hangszerükön kívül valamennyien jól játszanak a többi hangszeren is, és általában kiváló táncosok. Alapvetôen a zenélésbôl élnek.
A szászcsávási zenészek repertoárja rendkívül széles. Ennek egyik oka, hogy magyaroknak, románoknak, cigányoknak egyaránt muzsikálnak; Jámbor István, Mezei Ferenc és Csányi Mátyás pedig fiatalkorukban az azóta Erdélybôl javarészt kitelepült szászoknak is játszottak. Közvetlen vidékükön, a Kis-Küküllô Dicsôszentmárton (Tîrnveni) és Balavásár (Balauseri) közötti részén kívül más, távolabbi területekre is megfogadják ôket: a magyarok Magyarózd (Ozd), Magyarszentbenedek (Sinbenedic), a Nyárádmente (Niraj), a Székelyföld és Balázsfalva (Blaj) vidékérôl; a cigányok és románok az említetteken kívül Marosludas (Ludus), Marosújvár (Ocna Mures) környékérôl és a Nagy-Küküllô (Tîrnava Mare) mentérôl is. A repertoár vidékenként és nemzetiségenként eltér. Hagyomány Erdélyben, hogy ha a menyasszony és vôlegény egymástól távol esô faluból származik, akkor a kétféle vidékrôl való rokonság számára a lakodalomba két zenekart fogadnak meg. Így a szászcsávási zenészek gyakran eljutottak a Belsô-Mezôség, Kelet-Mezôség távoli falvaiba is, bár ilyenkor néhány helyhez kötôdô speciális dallamon (pl. menyasszonykísérôn) kívül csak saját vidékük táncait kell muzsikálniuk.
(Szöveg: Szántó Zoltán)
Dalárda
A szászcsávási többszólamú énekhagyomány a középkori nyugati egyetemek diákos többszólamúságáig vezethetô vissza.A Magyarországon egykor sejthetôen igen elterjedt egyházi többszólamúság a körülmények szerencsés összjátéka folytán Szászcsáváson a mai napig fennmaradt és teljesen folklorizálódott: a falu magyar lakosai kottaismeret és kóruspróba nélkül is tudják, a fülükben hallják a szüleiktôl eltanult ötszólamúság elveit, és mint pár éve egy magyarországi fellépésük alkalmával rendezett demonstráció kiválóan bizonyította rövid idô alatt képesek egy korábban nem ismert dallamot is akár öt szólamban énekelni.
A dalárda megalapítása Dali István segédpap és Belle József tanító nevéhez fûzôdik. 1837 febr. 12-én szólalt meg elôször a csávási kórus, melynek emlékét a kultúrotthon elôtt állított kopjafa ôrzi. Népdalfeldolgozásokat, zsoltárokat, és kórusmûveket egyaránt énekelnek.
A kórus fellépésein kívül az istentiszteleteken, de lakodalmakban, mulatságokban is több szólamban énekelnek. Az ilyen mulatságokban a népies mûdalok dominálnak, de énekelnek nótákat, népdalokat, táncdallamokat is.
A szászcsávási többszólamú énekhagyomány a középkori nyugati egyetemek diákos többszólamúságáig vezethetô vissza.A Magyarországon egykor sejthetôen igen elterjedt egyházi többszólamúság a körülmények szerencsés összjátéka folytán Szászcsáváson a mai napig fennmaradt és teljesen folklorizálódott: a falu magyar lakosai kottaismeret és kóruspróba nélkül is tudják, a fülükben hallják a szüleiktôl eltanult ötszólamúság elveit, és mint pár éve egy magyarországi fellépésük alkalmával rendezett demonstráció kiválóan bizonyította rövid idô alatt képesek egy korábban nem ismert dallamot is akár öt szólamban énekelni.
